info@keletfenyei.hu
+36 70 312-4617
Kapcsolat
klimaprofik.hu

A Közép-afrikai Köztársaságban folyó népirtás – „Az elfeledett konfliktus” (1.)

2014 elején kezdett egyre véresebb formát ölteni az országon belüli konfrontálódások, aminek eredményeképpen, a helyi muszlim közösség egy szisztematikus irtó hadjárat célkeresztjébe került. Az év derekán, még úgy nyilatkozott az ENSZ (igencsak naivitással megfűszerezve), hogy ugyan vannak nyilvánvaló bizonyítékok az emberiesség elleni tettek alátámasztására, de akkor még „korainak” vélték a genocídiumot kinyilvánítani.(2.)

Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az Amnesty International jelentése már tisztán rámutatott a muszlimok elleni tudatos irtó hadjárat kivitelezésére. Továbbá, olyan teljesen egyértelmű uszító szövegek is megjelentek az Anti-Balaka retorikájában, minthogy: „Nem akarunk muszlimokat az országunkban, ezért elpusztítjuk őket!” („Wir wollen keine Muslime in unserem Land, wir werden sie vernichten.”) (3.)

Az Anti-Balaka, magát „kereszténynek” nevező terrorista milícia, eddig több ezer muszlimot mészárolt le, illetve üldözött el a hazájából. Nyilván felmerülhet a kérdés is, hogy minek tudható be az, hogy a médiában alig (vagy gyakorlatilag nem is) kap szerepet ez a humanitárius katasztrófa? (4.)...  Az Anti-Balaka kegyetlenkedései, háborús bűnei között egyaránt jelen van a civilek fogva tartása, bántalmazása, a gyermekek - nők molesztálása és meggyilkolása. Hasonlóképpen, mint a Dāʻish („ISIS”) a jazidik esetében, a lányokat és a nőket rabszolgasorba kényszerítik, ahogy erről beszámolt Lewis Mudge is, a Human Rights Watch kutatója.  Ahogy már több szervezet is rámutatott, az Anti-Balaka mészárlásai, és az által kialakult válsághelyzet, humanitárius katasztrófa igen hasonlatos a szintén vérrel telitett ruandai népirtáshoz, avagy a boszniai villongásokhoz is. A további vérontások és üldöztetések csillapítása (és megfékezése) érdekében, a nemzetközi közösségnek tennie kell ezen ’óriási tragédia’ (une méga-tragédie) ellen. (5.)  A humanitárius műveletekért felelős John Ging, igen pontosan megfogalmazta a kötelezettség vállalás elengedhetetlen voltát, mivel „a következmények drámaiak lesznek, hogyha nem cselekszünk rögvest!”  (Les conséquences vont être dramatiques si nous n'agissons pas immédiatement.) Ging szavai óta majd másfél év telt el, a káosz továbbra is csak eszkalálódik…

Általános tények: Az országban igen nagy a szegénység, a politikai hatalom gyakorlatilag nulla, és érdemtelenül gyenge, az Anti-Balaka szervezetnek semmi köze a kereszténységhez, csak arra hivatkozik, pontosan úgy, ahogy a Dāʻish is az iszlám esetében. A terroristák által használt „vallás”, az ideológia, amit maguk alakítottak ki, és kényszerítenek rá másokra, bármi áron.

 

1., Yasmin Khatun újságíró elnevezése, ami arra utal, hogy egyes konfliktusok mennyire a mindennapi média részét képezik, mint a jemeni-kérdés, vagy az „ISIS”, ugyanakkor a K.A.K. végbemenő brutalitásokról szinte semmit sem hallani.

2., UN report disputes genocide claims in CAR. Al Jazeera, 2014.06.06. Online: http://www.aljazeera.com/news/africa/2014/06/un-report-disputes-genocide-claims-car-20146610611138683.html

3., JOHNSHON, Dominic: Am Rande des Völkermords. Taz.de, 2014.01.22. Online: http://www.taz.de/!131508/; Továbbá lásd a Die Welt tematikus leírásait online: http://www.welt.de/themen/zentralafrikanische-republik-politik/

4., O'CONNELL, Kit: World Ignores Genocide In Central African Republic Because It’s Not ISIS & There’s No Oil. Mint Press News, 2015.04.23. Online: http://www.mintpressnews.com/the-forgotten-conflict-the-world-ignores-genocide-in-the-central-african-republic/204753/

5., Centrafrique: l'ONU appelle à agir pour éviter un génocide. Le Monde. 2014.01.16. Online: http://www.lemonde.fr/afrique/article/2014/01/16/regain-de-violence-a-bangui_4349118_3212.html

Ajánló