info@keletfenyei.hu
+36 70 312-4617
Kapcsolat
klimaprofik.hu

WILSON, Brett: Translating the Qur’an in an Age of Nationalism. Oxford, 2014.

Translating the Qur’an in an Age of Nationalism, Print Culture and Modern Islam in Turkey (Oxford University Press, 2014) címmel jelentette meg Brett Wilson vallástudós azt a roppant mód jelentős kérdéskört bejáró, – pontosabban körüljáró – munkáját, amely az utóbbi két évszázad tükrében kezdi meg vizsgálatát a Qurʼān nemzeti nyelvekre való lefordításával kapcsolatosan fellépő permanens, és egyben megosztó viták vonatkozásában. A fordításokkal karöltve, a közel-keleti nyomtatási technológiák, illetve a térségbeli nacionalizmus folyamatát is érinti.

A mű (egyik fő) centrumában az a kétoldalú disputa áll, amelynek egyik oldalán azon muszlimok állnak, akik elutasítják az iszlám szent könyvének különféle nyelvi fordításait (utalva arra, hogy ezáltal torzulnak az eredeti tartalmak és kontextusok), míg az opponens oldalon, világszerte számos muszlim közösség akceptálja a fordításokat (és az azokhoz kapcsolódó tudományos kommentárokat). Továbbá, Wilson vizsgálata kitér arra is, hogy milyen korreláló eszme és kultúrtörténeti körülmények és hatások fejlődését lehet/kell górcső alá venni, illetve – végső soron – a posztmodern világ kapcsolatában is tesz néhány megállapítást.

 

Content: 

  • Explains the key debates on the printing and translating of the Qurʼān; 
  • Provides a unique window through which to view the formation of modern Islam, and the impact of nationalism and print technology upon Middle Eastern societies;
  • Brings fresh perspective to the seminal Islamic debates, using untapped sources which bridge the gap between the Arabic and Turkish debates;
  • Aids the understanding of how Muslims integrated religious and national identities;
  • Illustrates the key issues for Muslim communities and intellectuals during a period of modernization and political crisis.

 

Online: https://iqsaweb.wordpress.com/2015/07/06/new-book_wilson_translating-quran/ illetve lásd még: https://global.oup.com/academic/product/translating-the-quran-in-an-age-of-nationalism-9780198719434?lang=en&cc=us#

Ajánló