info@keletfenyei.hu
+36 70 312-4617
Kapcsolat
klimaprofik.hu

Rabīʿa, Egyiptom: Augusztus 14. az áldozatokra való megemlékezés  nemzetközi napja:

2013 július harmadikán, a demokratikusan megválasztott Muḥammad Mursī  (Muszlim Testvériség mozgalom - al-Ikhwān al-Muslimūn) hatalmát megdöntötte a hadsereg (amely visszatérő jelenség Egyiptom XX. századi történetétől fogva!), majd annak a tábornoka, ‘Abdu l-Fattāḥ as-Sīsī vette át az ország teljeskörű irányítását.

Mursī megdöntését követően, országszerte nagyméretű tüntetések indukálódtak, amelyre válaszlépésként, az újdonsült hatalom augusztus 14-én támadást rendelt el a tüntetők ellen, amelynek eredményeképpen több száz ember lelte halálát. (1.)

Az emberi jogok betartását felügyelő Human Rights Watch meghatározásában, a modern kori Egyiptom legsúlyosabb tömeggyilkosságaként lett determinálni a tüntetők elleni erőszakos fellépés, továbbá szignifikáns nemzetközi visszhangot váltott ki. A tragikus kimenetelű katonai fellépés második évfordulója alkalmából, az al-Ikhwān al-Muslimūn által kiadott nyilatkozatban, a szervezet elítélte az erőszakos fellépést, a katonai vezetést puccsista banditáknak nevezte, amelynek kezéhez ártatlanok vére tapad. (2.) Majd így folytatja a nyilatkozat: „ A Rabīʿa téren történt mészárlás második évfordulóján, mindazon egyiptomi embereket sürgetjük, akik patrióták, lojális lakosok és aktivisták, hogy augusztus 14-ét tekintsék a düh napjának, amelyen tüntessenek ezen hatalmas gyilkosok ellen, valamint tekintsék eme napot a mártíromság napjának.” (3.) Egy, a Rabīʿa nevet viselő civil szervezet az elmúlt évben deklarálta augusztus 14-ét a vérengzés nemzetközi emléknapjának, amely az egyiptomi katonai rezsimmel szembeni ellenállásra utal, egyben a szabadság szimbólumává vált, s jelentőségét tekintve nem csak az egyiptomiak számára, hanem globálisan mindazon emberek számára, akik valamilyen elnyomatásban kell élniük.

A katonai puccs ellen tiltakozó civilek emblematikus jelévé  vált az úgy. „4 ujj”, amely a szúfi szent(nő), Rābiʿah al-Baṣrī-ról (a VIII. században élt muszlim filozófus-költőnő, családjának 4. gyermeke volt, nevét - rābiʿa  - innen kapta) elnevezett tér nevét-jelentését takarja. Érdemes megemlíteni, hogy a Közel-Keleten mély visszhangra talált a sárga alapon lévő, négyet ábrázoló kéz (R4BIA), amely a szolidaritás szellemiségét (is) hivatott reprezentálni. Szakértői megfigyelések szerint, két év távlatából sem történt érdemi előrehaladás a tüntetők közé lővök felelősségre vonását illetően, az al-Ikhwān al-Muslimūn mozgalmat (ahogy már szintén volt rá példázat) betiltotta a katonai vezetés, és napjainkban is tovább folytatja a rendszer ellen fellépők üldöztetését, miként az egyiptomi újságíró, Mohamed ElMeshad is szavakba öntötte:  „a gyászoló családok igen ritkán kapnak esélyt az igazságszolgáltatásra, és a hatalom továbbra is vasököllel csap le mindenkire, aki a rendszert kritizálja. (4.)

 

1., دماء وطوارئ في مصر. AlJazeera, 2013.08.14.  Online: http://www.aljazeera.net/news/arabic/2013/8/14/دماء-وطوارئ-في-مصر

2., A teljes szöveg, amely a szervezet weboldalán lett közzé téve: „до сих пор находится в лапах бандитов-путчистов, до сих пор льется кровь невинных, десятки тысяч честных патриотов находятся в военных тюрьмах предателей, устроивших переворот, и хунта объявила охоту еще на десятки в стране и за рубежом” Megtalálható itt: 14 августа: Международный день памяти погибших на площади Рабия. Ислам для всех! 2015.08.14. Online: http://islam.com.ua/news/19765-14-avgusta-mezhdunarodnyj-den-pamyati-pogibshikh-na-ploshchadi-rabiya

3., U.o.

4., U.o.

 

 

 

Ajánló