info@keletfenyei.hu
+36 70 312-4617
Kapcsolat
klimaprofik.hu

Kissinger és az Új Világrend

A volt amerikai diplomata és politikus, Henry Kissinger neve az egyik legjelentősebbé izmosodott a szakmáján belül, amelyet érzékeltetve hasonlóképpen elmondható az, ami a kereskedelmi brókerek nagyágyúja, E.F. Hutton vonatkozásában közismertté vált, hogy „amikor Henry Kissinger beszél, akkor az emberek hallgatnak.[1] A nagy reputációnak örvendő Kissinger 2015. októberben publikált a Wall Street Journal lapjaira egy cikket, amelyben az Egyesült Államok jövőbeli külpolitikai lehetőségeit, lépéseit részletezi, számos pontján igen elfogult és szűk látókörű megközelítésben, amiről Robert E. Hunter volt NATO nagykövet, magasan rangsorolt amerikai biztonságpolitikai szakértő készített recenziót.[2] Kissinger vonatkozó publikációi vonatkozásában érdemes megemlíteni a 2014-ben napvilágot látott Világrend című monográfiáját, amelyben a vesztfáliai békerendszerhez való visszatérést sürgeti. [3]

Keletfényei

Az említett tanulmány több helyen is megkérdőjelezhető megközelítést alkalmaz, avagy hasonló jellegű konklúziót állít fel, amelyekkel megpróbálja leírni napjaink Közel-Keletét. Kissinger kurrens analizálásának releváns részét képezi Irán, és annak a céltételezéseiről való elmélkedés. Az egyik égetően kidomborodó, kvázi toposz jellegű elemzői hiba, mikor még mindig a „Perzsa Birodalom örökségének” jegyében értekezik Kissinger, miként megfogalmazza, hogy az iráni célok nem mások, mint „Teherántól egészen a Mediterráneumig húzódó történelmi dominancia elérése”. Kissingernek az Obama adminisztráció és Irán között megköttetett nukleáris megegyezéssel való szembehelyezkedése már csak azért is sajátságos, mivel Irán korábbi történetében még a Reza Pahlavi Sah idejében – az 1970-es években – igen szignifikáns szerepet vállalt az USA és Irán közötti tárgyalásokban, közeledésekben, amelyek természetesen katona - politikai kötődésűek voltak.[4] Továbbá, igencsak kirajzolódik Kissinger interpretációjában, hogy felületesen közelíti meg a térségbeli geopolitikai küzdelmeket és vetélkedéseket, amikor alapvetően Iránra helyezi a reflektorfényt, hiszen azáltal figyelmen kívül hagyja, hogy Irán ugyan nagyon szignifikáns szereppel bír, ez vitathatatlan, de a lokális erők közül csak az egyik.[5] Többek között ugyanilyen intenzitással kell megközelíteni Szaúd-Arábia, Törökország, Izrael vagy például Egyiptom célkitűzéseit is, és nem csak Iránt kiragadni. Irán leírása során, erőteljesen kirajzolódik a Szaúd-Arábia és a többi GCC - ország ellenséges retorikájának az átvétele és használata, amelyeknek az ellenséges érzülete egyébként is még fokozottabbá vált Iránnal szemben az elmúlt években, mióta a síita mozgások – lásd például az „arab tavasz” vonatkozó eseményeit – pulzálóbbak lettek az Öböl-menti arab országok honi lakosságának körében. Ráadásul, ezekkel a folyamatokkal Kissingernek is teljes mértékben tisztában kell lennie, mivel hathatós szerep tulajdonítható neki a Közel-keleti fegyverkezési verseny, a petrodollár fókuszba kerülése, Teherán és Rijád vetélkedésében és a vonatkozó,- formálódó politikai alapokra épülő - síita-szunnita konfliktusokban, amelyek égető hatása napjainkban még fokozottabbá váltak.[6]Keletfényei

A Kissinger-féle iráni kérdőjelektől eltávolodva, azt mindenképpen meg kell említeni, hogy a szélsőséges rigiditással jellemezhető, és a mainstream iszlámtól sarkalatosan eltérő wahhābiyyah ideológiára épülő Szaúd-Arábia az egyik fő letéteményese annak, hogy ezen ideológia az iszlám világ számos területére (és azon kívülre is!) beférkőzött, amely hozzá járult az olyan szélsőséges entitások kialakulásához, mint például a tálibok vagy a Dāʻish („ISIS”) is.[7] Az Egyesült Államok térségbeli politikájának az egyik legmegkérdőjelezhetőbb vonulatát képezi, hogy mindeddig képtelen volt, – kérdéses, hogy megvolt-e a vonatkozó politikai akarat hozzá, vagy nem is beszélhetünk ilyenről, és inkább külső szemlélőként figyeli a lokális proxy-háborúkat – a szaúdi királyságra nyomást gyakorolni, amelynek hiányában a rezsim szignifikáns hatással tudja terjeszteni virulens ideológiáját, mind a térségen belül, s azon kívül is.[8]

Ugyanakkor, abban kétségkívül igaza van Kissingernek, hogy a Közel-keleti feszültségek vonatkozásában igen meghatározó lesz az, hogy a Dāʻish meddig és milyen jelleggel tudja fenntartani az irányítása alatt lévő területeket, viszont a vonatkozó interpretációi eléggé zavarosak és pontatlanok. Láthatóan arról elfeledkezik – vagy elutasítja magát a tényt, – hogy a szervezet mögött álló források szignifikáns része azoktól az Öböl-menti szunnita arab országoktól (Szaúd-Arábia és Katar) származik, akiket maga Kissinger is az USA szövetségeseiként ír le.[9] Továbbá úgy véli, hogy a terroristák által uralt területek felszabadítása vagy valamely ’mérsékelt szunnita erő’ által fog abszolválódni, vagy valamely külső hatalom (Oroszországot is beleértve) gondozásában, viszont az iráni opciót teljesen elutasítja, és igen ellenséges hangvétellel értekezik arról. Gondolatmenetében amellett argumentál, hogy „a területek visszafoglalását követően állhat vissza az a fajta lokális szunnita uralom, amely az iraki és a szíriai szuverenitás felbomlása előtt létezett” ami Szíria vonatkozásában arra utal, hogy a regnáló alavita (ʿalawīyyah, a síita iszlámhoz tartozó) felekezetű kormányzatot szunnita - uralom váltaná fel.[10] Az Egyesült Államok adminisztrációja jelentős katonai támogatást nyújt a „tradicionális szunnita országoknak”, amelyek egyébiránt is (lásd az Öböl-menti arab országokat) jelentős katonai dominanciával rendelkeznek többek között Iránnal szemben is, amiről megint csak nem ejt szót Kissinger, ahogy a recenzióját író Hunter is megvilágította ezt.[11] Ráadásul az Irán előtt álló kihívások ezekkel az országokkal szemben elsősorban nem katonai jellegűek, hanem gazdasági, politikai vonatkozásúak, amit megint csak nem ismer fel Kissinger.[12]

Összességében elmondható, hogy a Közel-Kelet folyamatainak Kissinger-féle analizálása elfogult, és szűk látókörű megközelítést alkalmaz, amelyben továbbra is kirajzolódik, hogy a lokális síita és szunnita oppozícióban az USA-nak szignifikáns szerepet kell vállalnia az utóbbiak oldalán, míg az iráni lehetőségeket teljesen elveti és egy negatív kontextusban interpretálja azokat. Jelen írás záró gondolatainak Kissinger új könyvének kérdőjeles jellegét kell körüljárnia és a korlátozott lehetőségek keretein belül maradva, röviden rávilágítani arra, hogy mennyire és milyen formában beszélhetünk-e egyáltalán egy új világrendről? A vesztfáliai béke pontjai egyre inkább áttranszformálódtak az Egyesült Államok térnyerésével párhuzamosan, amely folyamatnak kétségkívül az egyik legmeghatározóbb szereplője volt az a Woodrow Wilson, aki először proklamálta, hogy az USA a szabadság és a demokrácia letéteményese.[13] Ezen elmélet szerint, ha az adott állam (Egyesült Államok mintára) demokratikus berendezkedésű, akkor kicsi az esélye annak, hogy egy véres háborúba sodródjon, akár mint elszenvedő, akár mint agresszor, ebből kifolyólag konstatálhatjuk azt az átalakulást, amelyben a vesztfáliai béke esszenciáját az amerikai világrend dimenziója váltotta fel, amelyben az amerKeletfényeiikai értelemben vett demokrácia és szabadság emelkedett univerzális értelemben piedesztálra. Ugyanakkor napjainkra kristálytisztává vált, hogy az Egyesült Államok már korán sem tudja betölteni az ún. Pax Americana szerepkört, s fokozatosan veszít teret a világban,[14] míg a keleti óriás, Kína[15] szisztematikusan építi ki a saját haladását biztosító útvonalát, s ezen folyamatokra reflektálva írja Kissinger, hogy power vacuum azaz hatalmi vákuum keletkezik, amely alapvetően felelős a globális jelentőségű válságok eszkalálódásában.[16]

A globális széttöredezés és ellenségeskedés megszüntetésének céljából nevezi meg Kissinger, hogy egy, a vesztfáliai rendszerhez hasonló átrendeződésre lenne szükség. Ugyanakkor, egyrészről véres sebként jelenik meg az új világrend testén azok az amerikai külpolitikai lépések, amelyek között azt a 2003 márciusi Irak elleni inváziót is meg kell említeni, amit maga Kissinger is támogatott, (de folytathatnánk a sort Líbia[17] vagy Jemen[18] vonatkozásában) másrészről pedig arról sem szabad elfeledkezni – amire James Traub politológus, a Center on International Cooperation munkatársa is utalt – hogy az európai államok közötti kapcsolat sokkalta inkább kül- és belső konfliktusoktól terheltebb, mint akár csak egy évtizeddel ezelőtt: Ez pedig azt jelenti, hogy egyre inkább képtelenné válnak kontrollálni a társadalmi elégedetlenségeket, a kulturális fragmentációkat, az erőforrások korlátozottságát vagy a környezeti változásokat, amely folyamatok egyaránt ellehetetlenítik a Kissinger féle új világrend megteremtését, ezért is nevezi utópikus kimérának ezt az elmélkedést Traub.[19] Az új világrend kritikai interpretációját  Haddad azzal egészítette ki, hogy a vesztfáliai rendszer napjainkban való kivitelezhetetlenségének okai közé sorolható a különféle történelmi tradíciókkal rendelkező új hatalmak felemelkedése (lásd például a már érintett Irán vagy Kína), a hagyományos nagyhatalmak előtt álló kihívások, amelyek a globalizáció következtében indukálódtak, de megemlíti még a modern technológiák és a transznacionális identitások térnyerését is, mint akadályozó (vagy szigorúbban megfogalmazva ellehetetlenítő) tényezőket.[20]

 

* A tanulmány eredeti megjelenési helye:  Fodor, István: Kissinger és az új világrend. Barankovics, 2016.01.07. Online: http://barankovics.hu/cikk/idoszeru/kissinger-es-az-uj-vilagrend

[1] Hutton nevéhez kötődik az egyik legelismertebb amerikai pénzügyi cég létrehozása az E.F.Hutton & Co., amely évtizedeken keresztül a második legnagyobb amerikai brókercég volt. Az 1970-es és ’80-as években az egyik legismertebb céges reklám szlogenje volt az „amikor E.F. Hutton beszél, akkor az emberek hallgatnak.”

[2] Kissinger,  Henry A.: A Path Out of the Middle East Collapse. The Wall Street Journal, 2015.10.16. Online: http://www.wsj.com/articles/a-path-out-of-the-middle-east-collapse-1445037513; A vonatkozó recenzió: Hunter, Robert E.: Kissinger on the Middle East: Old Wine in Old Bottles. LobeLog, 2015.10.26. Online: https://lobelog.com/kissinger-on-the-middle-east-old-wine-in-old-bottles/?utm_content=bufferd62be

[3] A harmincéves háborút (1618-’48) lezáró vesztfáliai béke alapvető céltételezése volt, hogy az azt aláírok között erőegyensúly legyen kialakítva, amely meg tudja előzni azt, hogy bármelyik fél is dominánsabbá váljon, ezáltal pedig biztosítani  lehet az államok közötti kölcsönös stabilitást. Kissinger, Henry: World Order: Reflections on the character of nations and the course of history. New York, Penguin Press, F First Edition Used edition, 2014.

[4] Grandin, Greg: The Disastrous History of Henry Kissinger’s Policies in the Middle East. In These Times, 2015.09.30. Online: http://inthesetimes.com/article/18460/henry-kissinger-greg-grandin-US-blowback-middle-east

[5] Erről – a jemeni háború kontextusában – lásd Graham Fuller volt CIA funkcionárius, politológus mélyreható írását: Fuller, Graham E.: Has Yemen Reshaped the Middle East Geopolitical Map? LobeLog, 2015.04.23. Online: http://www.lobelog.com/has-yemen-reshaped-the-middle-east-geopolitical-map/

[6] Grandin: In These Times, 2015.09.30.

[7] Részleteiben lásd az OTDK kéziratom vonatkozó 6. fejezetét: Az „ISIS” felemelkedése: A takfīrizmus erejének multidiszciplináris vizsgálata. Szeged, 2015. 22-31. oldal. Online: Kattintson ide; India TV News: Saudi pumping millions to promote Wahhabism in India. India TV News, 2015.07.01. Online: http://www.indiatvnews.com/news/india/saudi-pumping-millions-to-promote-wahhabism-in-india-52171.html

[8] Rigoulet-Roze, David: Wahhabite connection: comment l’Arabie saoudite a déstabilisé le monde en exportant son islam radical depuis 40 ans. Atlantico, 2014.11.03. Online: http://www.atlantico.fr/decryptage/wahhabite-connection-comment-arabie-saoudite-destabilise-monde-en-exportant-islam-radical-depuis-40-ans-david-rigoulet-roze-1838403.html; France24: Comment la mouvance salafiste carbure aux pétrodollars saoudiens. France24, 2012.09.27. Online: http://www.france24.com/fr/20120926-salafistes-mouvance-radicale-finance-arabie-saoudite; Shiapac: The “Lack of Evidence” dilemma facilitating unrepentant mass murderers. Shiapac, 2015.08.11. Online: http://www.shiapac.org/2015/08/11/the-lack-of-evidence-dilemma-facilitating-unrepentant-mass-murderers/

[9] Rigoulet-Roze: Atlantico, 2014.11.03.; 2014. október 2.-án a Harvard Kennedy School adott otthont annak a nagy volumenű beszédnek, amelynek keretein belül Biden beismerte, hogy a térségbeli amerikai szövetségesek, baráti államok támogatják az Dāʻish-t. A török határkérdés ügyében is értekezett. Lásd: Biden: Our Allies in the ME Funded and Nurtured ISIS. Harvard Kennedy School, 2014.10.02. Online elérhető: https://www.youtube.com/watch?v=7xQ2HxD3nUM. Vö.: A katari támogatásokról való beszámoló: Blair, David–Spencer, Richard: How Qatar is funding the rise of Islamist extremists. The Telegraph, 2014.09.20. Online elérhető: http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/middleeast/qatar/11110931/How-Qatar-is-funding-the-rise-of-Islamist-extremists.html?fb

[10] Hunter, LobeLog, 2015.10.26.

[11]Hasbani, Nadim: Les Pays du Golfe, Premiers Acheteurs Mondiaux D’Armements. Institut Français De Géopolitique. Online: http://www.geopolitique.net/actualites/ouvrages-et-publications/les-pays-du-golfe-premiers-acheteurs-mondiaux-darmements; Al-Qassemi, Sultan Sooud: Syria crisis: Gulf States should open their doors to Syrian refugees. IB Times, 2015.09.03. Online: http://www.ibtimes.co.uk/syria-crisis-wealthy-gulf-states-deny-famed-arab-hospitality-refugees-1518310

[12] Hunter, LobeLog, 2015.10.26.

[13] Contrepoints: L’ordre mondial d’Henry Kissinger. Contrepoints, 2014.12.18. Online: http://www.contrepoints.org/2014/12/18/191712-lordre-mondial-dhenry-kissinger

[14] Részleteiben lásd: Fodor: 2015, 7-8.

[15]Haddad, Benjamin: Le réalisme libéral de Henry Kissinger. Le Monde, 2014.10.31. Online: http://www.lemonde.fr/idees/article/2014/10/29/le-realisme-liberal-de-henry-kissinger_4514519_3232.html#

[16] Contrepoints, 2014.12.18.; Kínáról felemelkedéséről lásd: Kissinger, Henry: Kínáról. Bp., Antall József  Tudásközpont, 2014.

[17] Traub, James: The Problem With Kissinger’s World Order. Foreign Policy, 2015.05.05. Online: http://foreignpolicy.com/2015/05/05/the-problem-with-kissingers-world-order-interstate-conflict-realism-geopolitics-war/

[18] I24: Yémen: des documents confidentiels d'espions américains aux prises des Houthis. I24, 2015.03.26. Online: http://www.i24news.tv/fr/actu/international/moyen-orient/65621-150326-yemen-des-operations-d-espionnage-americain-aux-prises-des-houthis

[19] Traub: Foreign Policy, 2015.05.05.; James Traub szakmai életrajza a Center on International Cooperation honlapján: http://cic.nyu.edu/people/james-traub

[20] Haddad: Le Monde, 2014.10.31. Benjamin Haddad a Hudson Institute  európai és transzatlanti kapcsolatok szakértő kutatója. Az intézet honlapján elérhető szakmai életrajza: http://www.hudson.org/experts/1017-benjamin-haddad

 

Ajánló